Megszűnhetnek a Pető Intézet ingyenes foglalkozásai.
Az intézmény igazgatója szerint elképzelhető, hogy csak Anyagi gondokkal küzd a Pető Intézet. A nemzetközi szinten elismert intézmény eddig térítésmentesen tudta gyógyítani a mozgásszervi bajokkal született gyermekeket. A támogatások csökkenése miatt azonban lehet, hogy hamarosan pénzt kell kérniük a foglalkozásokért.
Pásztorné Dr. Tass Ildikó igazgató az MR1-Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: az elmúlt négy-öt évben több száz millió forint állami támogatástól estek el. Emiatt az intézet bizonyos fejlesztési tevékenységek fenntartására be kellett, hogy vezesse a térítési díjat, ami csak részben fedezi a költségeket.
Az intézet eddig is nyújtott fizetős szolgáltatásokat, igaz azok csak a külföldi betegeket érintették. Az ebből befolyt pénz nem jelentett pluszbevételt az intézménynek, mert az állami támogatás a működési költségek mindössze hatvan százalékát fedezi.
A Pető Intézet fejlesztő foglalkozásaira azért van szükség, hogy a mozgásszervi bajokkal küzdő gyermekek később ne eltartottként éljék életüket, képesek legyenek az önellátásra, esetleg dolgozni is tudjanak.
térítési díj ellenében tudnak foglalkozni a beteg gyerekekkel.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/02/25/13/Ezentul_penzert_gyogyulhatnak_a_gyerekek.aspx