Ugyan tenyleg teljesen komolyan gondolom, hogy blog oldalam elsosorban, es csakis a kondukciorol szoljon es hogy szemelyes erzeseimet, velemenyemet, stb. felreteve tenyleg csak a szakmaval foglalkozzon, ma megis arra vetemedek, hogy eloszor is magyarul, masodszor, inkabb valojaban rolam, pontosabban erzeseimrol irjak - persze kondukltiv pedagogiat illetoen.
Hadd kezdjem azzal, hogy a blogom irasanak kezdete ota sokkal kevesebbet irok le barmelyik temaban, mint amit arrol gondolok az angol nyelvu megnyilatkozas miatt.
Hatalmas dilemma.
Azert kenyszerultem arra az elhatarozasra, hogy angol nyelven irjak, kifejtsem gondolataimat a konduktiv pedagogiat illetoen, mert ezt mas nem tette meg elottem, s ugy gondoltam, hogy legalabb egy magyar szarmazasu konduktor blogironak lennie kell. Ez persze egy ido utan jelentos konfliktusba torkollhat. Sajat konfliktusomba, mondhatnam frusztraciomba. No, azert nincs krizis, de megis mellyebben gondolkodtam el a dolgon Szatmary Judit visszalepese es kolleganonk tragikus repulobalesete utan bejegyzett irasok utan. Az angol nyelvtudas - mint tanult kepesseg, amelynek szitjet a szuletett nyelvi keszsegunk, a nyelvhasznalat szintere es egyaltalan lehetosege, es persze sok minden mas is befolyasol - erosen behatarolja megnyilatkozasaim melyseget es terjedelmet is egyben. Befolyasolja minden leirt szavam. Az angol nyelven valo megnyilatkozas nehezsegerol, irodalmiassagarol, visszasagarol tobb kivallo magyar anyanyelvu kolto, iro is megnyilatkozott mar, amit tehat nem kell reszletezzek, amely 'nehezsegek' ram eppugy vonatkoznak, mint barki masra.
Vegtelenul szuknek erzem nyelvi es az idobeli korlataimat. Gondolatban szamtalan bejegyzesre referalok, amelyre irasban alig- alig kerul sor.
Dilemmat legyozve ma inkabb magyarul - mert sokkal gyorsabb es a szavak tiszta utjan melyebb ertelmet kolcsonoz gondolataimnak.
Susie Mallett es Andrew Sutton is irtak a "konduktiv csalad"szervezetten kevesbe tettenerheto, de nagyon is jol kitapinthato letezeserol, Szarvas Rita szomoru es tragikus elvesztese okan. Mennyire vagyunk mi egy "csalad"? Leszamitva azt a tenyt, hogy a szamossagot illetoen valoban kis kozossegrol van szo, rendelkezunk-e a csaladokat jellemzo tulajdonsagokkal, vonasokkal? Mennyire respektaljuk valojaban egymast es a szakmat magat? Mennyire tudjuk humanumunkat megtartani egymas kozott? Tudjuk e tisztelni hallgatoinkat, diakjainkat, clienseinket? Es viszont ok kepesek e emberileg megbirkozni a mi altalunk teremtett helyzetekkel? Milyen a kapcsolatunk kollegainkkal a hetkoznapokban? Milyen a generaciok egymas mellett munkalkodasa? Nem folytatom. Attol tartok, onmagunkba kell neznunk nehany esetben.
Szatmary Judit blogjanak bezarasat ennek a csaladnak latszolagos erdektelensege okazta. Mennyire vagyunk erdektelenek? Ha arra gondolok, hogy szamtalan kollegamrol tudom, hogy hanyfele es szerteagazo iranyokban tanultak tovabb, vagy tanulnak most is tovabb, akkor ez a teny azt jelzi, hogy erdeklodoek vagyunk. Ha azt is vizsgalnank persze, hogy mennyire szakmai iranyu ez az aktivitas, akkor lehet, hogy meglepo eredmenyt kapnank. Arra gondolok, hogy sokan talan eppen kiutat keresik a tovabbtanulas jovoltabol, hogy aztan profilt valtva mas teruleteken dolgozhassanak. A konduktiv pedagogiaban aktivan letoltott 5-10-15 ev utan valoban tobben valasztanak uj, mas, vagy kapcsolodo szakmakat.
Az uj generacio es a maradok viszont szazalekaranyban latszolag nem aktivak a szakmai erdeklodes tekinteteben. Azert irom, hogy latszolag, mert bizonyos egyaltalan nem lehetek abban , hogy en megfeleloen latok bele innen Angliabol. Mindesetre itt a neten a kommenteket figyelemmel kiserve, szinte alig van hozzaszolo. Cafoljanak, cafoljatok ra!
No comments:
Post a Comment